Kiadványok

A Solaria a legrégebbi magyar internetes sci-fi magazin: 1995. március 21-én kezdte meg működését és közel hét éven át az egyedüli ilyen kiadvány volt Magyarországon. A lapot Juhász György újságíró és Kutnyánszky András programozó alapították.

A kiadvány Asimov Alapítvány-ciklusának egyik bolygójáról kapta a nevét. A Solarián ugyanis az emberek sosem találkoznak személyesen, csak gépeik segítségével kommunikálnak egymással.

A magazin kezdetekben főképp novellák közzétételére koncentrált, de ez hamarosan kiegészült hírekkel, könyv- és filmkritikákkal, illetve játékismertetőkkel. A szerkesztőség az éppen megszűnőfélben lévő Galaktikától is kapott kéziratokat leközlésre. A Solaria több mint 100 szerző írásait publikálta. A ScienceFiction.hu folyamatosan újraközli ezeket a novellákat.

Diskmag, BBS

Mivel az online újság kissé megelőzte korát (akkortájt még rendkívül kevesen interneteztek), a szerkesztőség technikailag visszalépett, és a világhálón folyamatosan elérhető kiadvány mellett egy havi rendszerességgel floppyn terjeszthető változatot, diskmagot is készített. Sőt, ehhez saját terjesztési rendszert is kialakított: a Solaria BBS-t, egy közvetlen telefonos hívószámmal rendelkező PC-t. Innen modemmel, internetkapcsolat nélkül is le lehetett tölteni a magazin egyes számait. Az internetes forgalom növekedésével később mind a lemezes változat, mind a BBS megszűnt.

Levelezési lista

1996. februárjában a lap levelezési listát indított, mivel akkoriban ez volt az online közösségteremtés első számú eszköze. A lista kommunikációs lehetőséget kínált a Solaria szerzőinek, olvasóinak, illetve a magyar anyanyelvű sci-fi rajongóknak, ami egy aktív műhely és sokszínű közösségi élet kialakulásához vezetett. A lista tagjai segédkeztek az online és lemezes újság készítésében, írtak közös novellát, IRC csatornát tartottak fenn, szerveztek több személyes találkozót, készítettek saját Solaria pólót, és még hosszan sorolhatnánk.

Egyesület

Később a magazin körül kialakult közösség tagjai közül többen úgy érezték, szervezett keretek között kellene folytatni. Felmerült saját klub megalapítása is, de végül a társaság a salgótarjáni országos sci-fi találkozó, a HungaroCon szervezőivel együtt alakított egyesületet. Ez lett az Avana. Ettől fogva a csapat tevékenysége még szerteágazóbbá vált, mivel a Solaria társasága aktívan részt vett a SciFi.hu portál és a Zsoldos Péter-díj létrehozásában, a HungaroCon rendezésben, és sok más, az egyesülettel kapcsolatos tevékenységben.

Bezárások és újraindulások

Ahogy nőtt az egyre többféle tevékenységre fordított idő, úgy csökkent a Solariára jutó energia. Így aztán az egykor úttörő magazint meghaladta a kor: a lap nem tartott ugyanis lépést az internet technikai változásaival és szép lassan őskövületté nemesedett. A külső és belső fejlesztők által beígért fejlesztések éveken át nem valósultak meg, így végül a lap 2001-ben technikai és emberi erőforrások hiányában kénytelen volt bezárni.

Nem sok idő kellett azonban hozzá, hogy újra elinduljon, ettől fogva már Kovács T. Mihály főszerkesztése mellett. Szépen nőtt a látogatottság, de sajnos a dicsőség sem tartott sokáig: ezúttal a magazint kiszolgáló szerver vadonatúj, kéthónapos merevlemeze mondta fel a szolgálatot, és minden elveszett. Így hát a lap helyén újra megjelent a "zárva" tábla.

2003 közepén Solaria Reloaded néven sci-fi blog indult a Solaria.hu címen, amibe aztán hamarosan az egykori csapat több tagja is beszállt. A nosztalgiázó szerkesztőség végül újjáépítette a site-ot, majd átadta a szerkesztését a fiatalabb munkatársaknak. A magazin ezután Barna Andrea (alias Delenn) és Szentesi Ágnes (alias Odo) vezetése mellett, több önkéntes munkatárs bevonásával működött, majd néhány év múlva végképp bezárt.

Kérek emailt, ha valaki válaszol –

Csak a ScienceFiction.hu tagjai írhatnak hozzászólást!

Csatlakozz a ScienceFiction.hu oldalhoz

Hozzászólások

  • Szerettem a Solariát. Első alkotásomat is ott közöltem. Így utólag szeretném megköszönni a szerkesztőknek a lehetőséget, és az alkotóknak az élményt. Sok újszerű gondolattal, nézőponttal, illetve eredeti ötlettel találkoztam. Remélem, hogy az archívumát még lesz esélyünk böngészgeti egyszer.

    • :-) Örülök, ha sikerült vele anno ilyen örömet szerezni... Az archívumnak meg kell lenni még valahol valamelyik merevlemezemen. Ha sikerül megtalálni a PDF-eket is, meg a az összes anyagot felsoroló táblázatot is, akkor igazából nem sok akadálya van a publikálásnak...

Ezt a válszt törölték
Kocsis Ferenc válaszolt Caprica 6 Star Wars mánia témájára itt: Star Wars
"Harrison Ford lezuhant a repülőjévelhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150306-harrison-ford-le…"
1 órája
Kocsis Ferenc hozzászólt Caprica 6 Az örök fiatalság titka: tudatmásolás című blogposztjához
"Ez a művi reinkarnáció megvalósítása."
1 órája
Kocsis Ferenc hozzászólt Caprica 6 Új sorozat: The Last Man On Earth című blogposztjához
"Ezt a pasit jól ottfelejtették. Kérdés, hogy mit lehet kihozni egy egy szereplős tv sorozatból? Eng…"
1 órája
Caprica 6 blogbejegyzést posztolt
Óriási dolog, ha valaki a néhány évtizedes karrierje alatt szakmai elismerést, hírnevet és gazdagsá…
2 órája
Románszky Miklós válaszolt Románszky Miklós Blade Runner témájára itt: Filmrajongók
"ritka az, hogy egy scifi helyszínei nem csak a fantázia birodalmának tartományai, hanem a valós éle…"
17 órája
Románszky Miklós válaszolt Románszky Miklós Steampunk témájára itt: Technokraták
"Airlords of Airia [gyönyörű steampunk rövidfilm, picit hajaz a sky kapitányra]"
18 órája
Románszky Miklós témát nyitott itt: Technokraták
[idézet: wiki]A 80-as évek végétől megjelenő, elsősorban kortárs stílus és tematika, másodsorban al…
18 órája
Kocsis Ferenc válaszolt Kocsis Ferenc Star Wars könyvek magyarul témájára itt: Star Wars
"Michael Reaves és Maya Kaathryn Bohnhoff: Árnyjáték (kritikám)Egy mondatban összefoglalva ez a regé…"
21 órája
Caprica 6 blogbejegyzéseket posztolt
22 órája
Caprica 6 képeket posztolt
23 órája
Sági Petra lájkolta Caprica 6 Boltokban a Galaktika 300. száma című blogposztját
23 órája
Még...

Galaktika

Regisztrálj!

Ne habozz, csatlakozz!

SFportal

SFmag

Fantazmo

Fiction Kult

Hibát találtál? Valamiről vagy valakiről nem írtunk?
Szólj ránk nyugodtan! :-)